Van az a pont, amikor egy új ötlet még egyáltalán nem üzleti ötlet.
Nincs neve. Nincs logója. Nincs mögötte üzleti terv.
Csak van egy probléma, amire nagyon szeretnél megoldást találni.
A Hydroxia nálunk pontosan így kezdődött.
A férjem focizás közben elszakította az elülső keresztszalagját. Műtét lett belőle, majd jött mindaz, amit valószínűleg nagyon sokan ismernek, akik átéltek már komolyabb sérülést vagy ortopédiai műtétet.
Gyógytorna. Gyakorlatok. Fokozatos terhelés. Türelem. Rengeteg türelem.
És persze az elhatározás, hogy mindent rendesen végigcsinálunk.
Legalábbis elméletben.
Mert a valóság nálunk ennél jóval emberibb volt.
A férjemet sem volt mindig egyszerű rávenni arra, hogy mozogjon, csinálja a gyógytornát, tartsa a rendszerességet. Ha valami fáj, feszül, kellemetlen, és közben azt érzed, hogy még nagyon messze vagy attól, amit korábban gondolkodás nélkül megcsináltál, elképesztően könnyű elveszíteni a motivációt.
És szerintem itt kapcsolódhat ehhez a történethez nagyon sok ember.
Mert lehet, hogy nem keresztszalag-szakadásod volt.
Lehet, hogy csípőműtéted. Térdproblémád. Ízületi fájdalmad. Sportsérülésed. Vagy egyszerűen hosszú ideje fáj valami, amikor mozogsz.
De az érzés ugyanaz lehet:
„Tudom, hogy mozognom kellene, de fáj.”
„Tudom, hogy erősítenem kellene, de félek terhelni.”
„Tudom, hogy csinálnom kellene, de egyszerűen nincs kedvem újra átélni, hogy valami nem megy.”
És egyszer csak azon kapja magát az ember, hogy nemcsak azt nem csinálja, amit még nem tud – hanem lassan azt sem, amit talán már tudna.
Én pedig elkezdtem keresni
Valamilyen vízi lehetőséget kerestem neki.
És ennek nálam nagyon egyszerű oka volt: én több mint húsz éve látom, mire képes a víz.
Több mint húsz éve foglalkozom gyerekekkel vízben, mozgásfejlesztéssel és úszásoktatással. Szomatopedagógusként pedig a mozgás, a mozgásállapot, a test lehetőségei és korlátai mindig is különösen közel álltak hozzám.
Rengetegszer láttam, hogy valami, ami szárazföldön nehéz, bizonytalan vagy akár félelmetes, a vízben egészen más élménnyé válik.
A víz különleges közeg.
Segít, megtart, ellenállást ad, közben pedig megváltoztatja azt, ahogyan a saját testünket és a mozgásunkat érzékeljük.
Ezt gyerekeknél két évtizede látom.
És akkor egyszer csak elkezdett motoszkálni bennem a kérdés:
miért ne használhatnánk ki ugyanezt sokkal tudatosabban felnőtteknél is?
Csakhogy nem találtam azt, amit kerestem
Kerestem vízi programokat, lehetőségeket, megoldásokat.
Voltak is.
Csak valahogy egyik sem volt pontosan az, amit a fejemben elképzeltem.
Nem egyszerűen úszást kerestem. Nem általános vízi tornát. És természetesen nem a gyógytorna helyett kerestem valamit.
Hanem egy olyan lehetőséget, amely kiegészítheti a felépülés folyamatát, és amelyben maga a járás, később akár a futómozgás is kontrollált vízi környezetben végezhető.
És ekkor találkoztam a víz alatti futópaddal.
Az első reakcióm nagyjából az volt:
„Na, én valami ilyesmit kerestem.”
És innentől már nemcsak a férjemről szólt
Minél többet foglalkoztam vele, annál inkább azt láttam, hogy ez nem egyetlen ember problémája.
Hányan lehetnek, akik egy műtét után szeretnének visszatérni az aktív élethez?
Hány sportoló van, aki fejben már rég a pályán lenne, miközben a teste még nem tart ott?
Hány ember hagy fel szinte teljesen a mozgással azért, mert fáj a térde, a csípője vagy valamelyik ízülete?
És hányan vannak, akiknek nem az akarattal van problémájuk, egyszerűen kellene egy köztes lépcső a „még nem megy” és a „megint megy” között?
Ezen a ponton kezdett megszületni a Hydroxia.
És közben történt valami, amire az elején egyáltalán nem készültem.
Ahogy egyre mélyebbre ástam magam a témában és kerestem a megfelelő technológiát, kiderült, hogy amit keresek, az itthon még gyakorlatilag ismeretlen.
Így jutottunk el odáig, hogy Magyarországon elsőként a Hydroxiában válik elérhetővé ez a fajta víz alatti futópados megoldás.
De aztán rájöttem, hogy a gép önmagában kevés
Talán ez volt az egész út egyik legfontosabb felismerése.
Lehet bármilyen különleges technológiánk, a gép önmagában csak egy eszköz.
Engem sokkal jobban kezdett érdekelni az, hogy mi történik azzal az emberrel, aki beleáll.
Honnan indul? Mi történt vele? Fáj valamije? Mitől fél? Mennyire terhelhető jelenleg? Hogyan mozog?
És hogyan lehet úgy felépíteni számára a folyamatot, hogy ne az legyen a cél, hogy „bírjon ki még tíz percet”, hanem hogy valóban lássuk, honnan hová jutott el?
Ezért kezdtünk szakemberekkel, gyógytornászokkal együtt dolgozni azon, hogy a technológia köré egy átgondolt, állapothoz igazítható rendszer épüljön.
Hogy segítsen.
Ha te is ismered azt az érzést…
Amikor régen gondolkodás nélkül elindultál futni, most pedig már azon gondolkodsz, vajon fájni fog-e.
Amikor egy műtét előtt természetes volt, hogy felszaladsz a lépcsőn, utána pedig minden egyes lépésnek jelentősége lett.
Amikor tudod, hogy mozognod kellene, mégis egyre kevesebbet mozogsz.
Vagy amikor egyszerűen szeretnéd visszakapni azt a testet és azt a szabadságot, amit korábban természetesnek vettél.
A Hydroxia története ezért számomra nem egy víz alatti futópaddal kezdődött.
Egy focimeccsel kezdődött.
Most pedig szeretnénk megmutatni, mire képes a víz akkor, ha a megfelelő technológiával, szakmai szemlélettel és személyre szabott terheléssel találkozik.
Nagy szeretettel várunk első WaterRun edzésedre itt nálunk, a Hydroxiában!